2013. szeptember 8., vasárnap

Az első fotókiállításunk


Rendezvényeink nagy részén több ezer kép készül, és ezek között mindig akad néhány, ami igazán kiváló! Így született az ötlet, hogy rendezzünk egy fotókiállítást melynek címe "Csíkszentmiklós képekben". 

Fontos számunkra, hogy a teljes közösség részt vegyen programjainkba, így aztán próbáltunk minden korosztályhoz szólni az új és régi fotók által. Csütörtök este már nagy volt a sürgés-forgás a Kultúrházban, a képeket raktuk fel a végső helyükre, majd a részletek kidolgozásán ügyködtünk.




A hivatalos megnyitót Vasárnapra hagytuk, hogy falunk lakói el tudjanak jönni, voltunk is szép számban, ezért nagyon hálásak vagyunk, köszönjük szépén!

A megnyitót Ági kezdte, majd a Polgármester úr zárta néhány nagyon kedves szóval és gondolattal, értékelve munkánk, úgy a kiállítást mind egyéb tevékenységeinket. 


Az ember a jelenben él, de múltjára épít. A tárlat fehér-fekete képei a múltat elevenítik fel, főleg az idősebb generáció számára...




De jó volt látni, ahogyan gyerekek mutatták egymásnak, hogy ő az én dédim, a másik meg a nagyapám. 


Egy kislány az édesanyját mutatta meg nekem, aki csősz volt ki tudja már hány évvel ezelőtt. 

A tárlat közepén az elengedhetetlen eszközöket is meg lehetett tekinteni, sok falubélink értett az itt bemutatott "kütyük"-höz. Kellemes emlékeket osztottak meg velünk.


Csíkszentmiklóson kevesen olvasnak plakátot. Nagyon sok személy említette, hogy neki is van otthon régi fotója - sajnos a mostani tárlatba már nem tudjuk kiállítani, de nagy örömmel gyüjtenénk össze, hisz...


... a Polgármester Úr egy mély gondolatot ültetett fülünkbe, a örökség szükségszerűségét, azt, hogy a kép/fotó kiállításon túl, ez egy helyi érték, amit meg kell őrizni és tovább kell adni... Mi erre nem gondoltunk, de mindenkinek megígérjük, hogy aki képeket hoz be nekünk, azt digitalizáljuk és valahogyan elérhetővé tesszük mindannyiunk számára!




A fotókat minden este 18-2O óra között meg lehet nézni és persze meg kérünk mindenkit, szavazzon a kedvenc fotójára, hisz szombaton, szeptember 14-én kihirdetjük a közönség díját.



Köszönjük, hogy megosztják velünk észrevételeiket, javaslataikat, minél többet foglalkozunk egy témával, annál színesebb, tökéletesebb lesz!




Kellemes időtöltést kivánok mindenkinek!

Fotó: Szentes Lajos, Orbán Csabika
AR








3 megjegyzés:

  1. A helyesírásra jobban kéne figyelni... ez az oldal egy falut jellemez.

    VálaszTörlés
  2. Kedves aca6c2e4-1989-11e3-acc5-000bcdcb5194! Köszönjük a megjegyzést, igyekszünk kijavítani a hibákat, hogy a későbbiekben ehhez hasonló "jellemzés" ne legyen Szentmiklósról :)

    VálaszTörlés
  3. En is koszonom az eszrevetelt es igen, teny, hogy a cel a minel tokeletesebben megirt bejegyzes. Azzal viszont nem ertekegyet, hogy ez a falut jellemzi, ez csak a bejegyzes irot jellemzi, ebben az esetben engem! Korrigaljuk hibainkat es mindig halasan fogadjuk a jo es negativ kritikakat - Viszont azt is nagyon ertekelem, ha az emberek vallajak eszreveteleiket es nem bujnak meg egy sor ismeretlen karakter moge. ;) Koszi, hogy olvasod a blogot!

    VálaszTörlés