2016. december 27., kedd

Preszilveszter 2016


   
2016. december 27-én újra megszerveztük a már hagyományossá vált preszilveszterünket. 
Jó volt kicsit együtt lenni, játszani, nosztalgiázni az elmúlt 4 esztendőről, és új terveket szövögetni.
A jó mókához finom vacsora is társult, és mindenki kicsit megpihenhetett a két ünnep között.




Az eseményről készült Onodi Szabolcs által készített összes fotót megtekinthetik ide kattintva.

2016. december 8., csütörtök

Csapatban dolgozni jó



 
        Jó együtt dolgozni, tervezni, szervezni, de ahhoz, hogy a közös munka gördülékenyen haladjon néha a belső viszonyokat is erősíteni kell. Ezért csapatunk egy összerázó, csapatépítő bowlingozáson, majd pedig közös pizzázáson vett részt. 





       A bowlingban ötös csoportokban mérhettük fel technikánk, készségeinket, s bár voltak köztünk nagyon ügyes játékosok, a lényeg a játékon, meg a közös szórakozáson volt, nem a győzelmen.




 
       A nagy sportolás után a csapat éhes, korgó gyomorral érkezett a DON POPPY pizzázóhoz ahol 5 óriás pizza s egy normál sajt nélküli pizza esett áldozatunkká. Muszáj volt megemlítenem a sajt nélküli pizzát, hiszen attól, hogy sajt nélkül eszi valaki a pizzát nem kizáró jellegű dolog, leülhettek a közös asztalhoz. 



 
     Jó volt együtt lenni, közösen játszani, kikapcsolódni s reméljük lesz még folytatása a közös szabadidős programoknak.



A.I.

Cipős doboz akció a községünkben





      Több mint 500 ajándékkal teli cipős dobozt sikerült kiosztani községünkben a tanács, az iskola és a Csie együttműködésével. 





     A csomagokat ez úton is nagyon szépen köszönjük a Kinder Helfen Kindern (Helfen Sie Mit) akciónak és a németországi gyerekeknek, családoknak, akik ezeket a csomagokat összeállították és eljutatták hozzánk. Köszi Sari a segítséget, hogy ez megtörténhetett!






     Jó volt látni azt, ahogyan a sok gyerek összegyűl a szépvízi sportcsarnokban és az ajándékokért cserében karácsonyi dalokkal és rajzokkal ajándékozzák meg az akció képviselőit. 






     Öröm volt nézni, hogy minden gyerek ajándékkal a kezében és mosollyal az arcán tért haza. Volt olyan apró gyerek, aki alig bírta cipelni a nagy ajándékot, s ezen mosolyognom kell, mert pont ezt a visszajelzést hallottam az idős csoportunktól is, akik mit sem tudtak az akcióról. 









Áldott Békés Adventi várakozást kívánunk mindenkinek!

A.I. 

Látogatóban az Őszi Rózsa Idősek Klubjánál



 
        A Csie Idősek Klubja egy Szilveszter utáni bulira invitálta meg a szépvízi Őszi Rózsa klubbot, valamint a borzsovai idősekből álló énekkart, s bár mindkét csapat elfogadta a meghívást a szépvízieknek volt egy feltételük, mégpedig az, hogy azelőtt megvendégeljenek bennünket. 



 
       Szíves örömest mentünk, hiszen szeretünk jó társaságban lenni, beszélgetni, ismerkedni. A 20 személyből álló szentmiklósi delegációt 22 szépvízi hölgy fogadta s nem is akár hogy, hanem terülj, terülj asztalkával (mely tele volt finomabbnál finomabb ínyencségekkel), szeretettel, nyitottsággal, barátsággal, jókedvvel. 





     Fantasztikusan éreztük magunkat, ismerkedtünk, közösen énekeltünk, beszélgettünk, vicceket mondtunk és úgy jöttünk haza, hogy de jó, hogy ott voltunk, de jó, hogy tettünk egy lépést arra, hogy a községben élő idős generáció együtt legyen. 





     Jó volt megtapasztalni azt, hogy mennyi izgultak, mennyire vártak, várták ezt a találkozást a szépvíziek, s be kell vallanom, hogy egyből belopták magukat a szívünkbe. 





     Mondanom sem kell, hogy a szépvízi látogatásunk óta, minden találkozásunkon szó esik arról, hogy mi lesz a Szilveszter utáni buli programja, mivel kedveskedünk a vendégeinknek, de ezekről a dolgokról majd máskor írok.





    Nagyon szépen köszönjük az Őszi Rózsa csoportnak a kedves és szeretetteljes fogadást és izgatottan várjuk a folytatást.




A.I.