2014. március 26., szerda

Farsangot bucsúztatott és nőnapot ünnepelt a Csíkszentmiklósi Csalóka Idősek Klubja

Közel negyvenen gyültünk össze Húshagyó kedden a Farsang búcsúztatásara az Idősek Klubja keretén belül. 


Ünneplőbe öltözve, sütikkel a kezükben és párok kiséretében érkezett a legtöbb  tag. Szerettünk volna egy jót szórakozni a bőjti időszak előtt, de arra mi sem számítottunk, hogy ennyire felverjük a kultúrház porát. A találkozót Kati meg Juci néni nyította meg mindnyájunk meglepetésére akik jelmezben érkeztek és Piroska meg Kék Ibolyaként tündököltek. A továbbiakban egy kosarat töltöttünk meg szimbolikusan azokkal az érzelmekkel melyeket magunkkal hoztunk erreaz alkalommal: izgalom, kiváncsiság, türelmetlenség, jókedv. 


A kosár megtöltése után egy, két játék következett melyek ki többé ki kevésbe élvezett, de a lényeg az, hogy közösen játszodtunk és nevettünk. 


A játékok után egy verseny következett ahol táncolni kellett mégpedig nem is akár hogyan hanem székfoglalással egybekötve.  


A verejtékes tánc után a Csie tagjai egy kis meglepetéssel rukkoltak elő, hiszen nem feledkezhettek meg arról,hogy nőnap közeledik, ezért egy képeslappal és egy szál virággal köszöntötték a hölgyeket. 


A köszöntés után pedig nótázásba,táncba, és elegetésbe fogott a társaság. Harsogtuk az Összel érik babám, Új a csizmám,Csillagok, csillagokat és közben koptattuk csizmánk s bár fajó szívvel , de a De szeretnék haza menni sem maradhatott el. 




Így zártuk Klubbunk negyedik találkozóját és kiváncsian várjuk, hogy az ötödik találkozó mit tartogat számunkra.

 Foto:Bereczki Maria Szentes Lajos
András Ildikó