2015. december 26., szombat

Évzáró CsIE buli

Évvégi áttekintést és megbeszélést tartottunk december 26-án a helyi kultúrotthonban.

Délután 1600 órára gyűltünk össze, a CsIE és a CsIE Junior. 




Közösen összehasonlítottuk az elmúlt évek programjait, elemeztük az idei év tevékenységeit.


Ezt követték a csapatösszerázó játékok, amelyeket Ildikó vezetett le, ezúttal is köszönjük neki






Az első, egy felszólítós-helycserés játék volt, ami felrázta a bandát. 




A második játék alatt egy-egy cetlire állatként, növényként és tárgyként kellett felírnunk magunkat, majd névtelenül közösen kitalálni, kihez tartozik a cetli. 




A harmadik játék csapatmunkát igényelt. 
Kisebb csoportokra osztva terveztünk egy vedéglőt, 







majd a választott képviselők közösen megtervezték a nagy CsIE vendéglőt“.




Mire elkészültünk a vendéglő tervezésével, a pizzák megérkeztek. 







A pizzázás után fokozódott a hangulat és elkezdődött a CsIE buli. Felszabadultan beszélgettünk, kártyáztunk, még a zene is biztosítva volt. 




Késő este kezdődött az activityzés, ami hajnalig tartott.






Reméljük, hogy a jövőben is sikerül a kezdeti lendülettel  és lelkesedéssel megszervezni a programjainkat. Tudjuk, hogy hibáinkból tanulva képesek leszünk aktívan tevékenykedni és közösségünk életét megmozgatni!


 Ezúton is sikerekben gazdag, boldog új évet kíván a CsIE és a CsIE Junior!


A képeket készítette Timár Botond és Erős Norbert.


P.SZ. és E. R. 

2015. december 24., csütörtök

Közös karácsonyfadíszítés

 December 24-én, délután, a helyi plébánia udvarán gyülekeztünk.





A gyerekek 1400 órára érkeztek meg szebbnél szebb karácsonyfadíszekkel a kezükben. Büszkén mutogatták az otthon vagy az iskolában saját kézzel ragasztott műveiket. 







A CsIE-s fiúk segítségével a díszek felkerültek a fára.






 A gyerekek egy-egy pohár tea mellett melegedhettek.  





Ezt követően felmentünk a CsIE mozitermébe, ahol a gyerekekkel közösen karácsonyi rajzfilmet néztünk. Az eseményen több, mint huszonöt kisgyerek vett részt. A vetítés után a kis résztvevők izgatottan siettek haza.  


A napsütéses idő ellenére sikerült ünnepi hangulatot teremteni.



A fényképeket köszönjük Erőss Szabolcsnak!



KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁN A CsIE!

P.SZ és E.R.

2015. december 8., kedd

Ajándék cipősdobozban



A németországi Round Table Stiftung és a Ladies Circle Hargita megyében közel hatezer cipősdobozajándékot adományozott a gyerekeknek.

December 8-án, kedden este ellátogattak hozzánk is az ajándékcsomagokkal.


A gyerekek 17:00 órára érkeztek a  csíkszentmiklósi kultúrotthonba. Már az érkezéskor nagy volt az izgatottság.









Mindenki lelkesen kezdett rajzolni, hisz a rajzukért cserébe kapták a ajándékot.
Az ünnepi hangulatot fokozta a karácsonyi háttérzene.







A szentmiklósi óvodások és iskolások mellett jelen voltak a szépvízi és borzsovai gyerekek is, közel kétszázan.



A rajzok elkészítését követően megkezdődött az ajándékosztás, amelyen rész vettek a Round Table Stiftung és a Ladies Circle képviselői is.







A gyerekek nagy örömmel adták át a karácsonyról készített rajzokat és kíváncsian vették át az ajándékokat.






A csomagok kiosztása után mindenki boldogan tért haza.

Hálásak vagyunk  a Round Table Stiftung és a Ladies Circle szervezeteknek adományaikért, mivel így szebbé tették az itt élő gyerekek ünnepét.

Péter Szilvia, Erőss Réka

A képeket készítette Szabó Henrietta és Timár István.

További képek megtekinthetők itt.