2018. augusztus 11., szombat

X.-ik Ülkei falunapok


Az idei év augusztus 11-12 hétvégéjén tartották a X. Ülkei falunapokat, amelyre csapatunk mellett a Csíkszentmiklósi közbirtokosság is ellátogatott hogy együtt ünnepelhesünk az ülkei barátainkal.

Megérkezvén nagyon jó érzés volt találkozni a barátainkal, ismerősökkel.
Csapataink a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is részt vettek a főzőversenyen amelyre ezúttal 5 csapat nevezett be, és a vele párhuzamosan zajló minifoci bajnokságon amelyen 4 csapat versengett egymással.
Nagyon jó volt a hangulat amíg a főzősátrak alatt rotyogtak az ételek, addig a pályán szép számmal estek a gólok.
Délútán sor került ezen versenyek kiértékelésére amely sorrán a főzőversenyt nagy örömünkre a Csíkszentmiklósi közbirtokosság csapata nyerte meg, míg a minifocin a Csie szerezte meg a második helyet.
Ezt követően a kultúrális műsorokat, külömböző előadásokat nézhetünk meg, majd ezt követően csapatunk néhány tagja az ügyességi játékokban jeleskedett.
Este pedig kezdetét vette a karaoke est amely tábortűz körüli gitározással zárult.
Csapatunk egyrésze az estét Ülkén töltötte és részt vett a rendezvény másnapján tartott tűzoltó napokon.
Számunkra mindig öröm részt venni ezen a rendezvényen, reményeink szerint a jövőben is részt tudunk venni, ezek mellett csapatunk számára jó alkalmak csapatépítésre, s mindig jó amikor szabadidőnket a csapattal tölthessük.
E.E.

2018. augusztus 5., vasárnap

Barátokkal lenni jó

A Konyhák Csatája fesztivál keretén belül a minifoci bajnokságon való részvétel sorrán elhatároztuk hogy minél több ehhez hasonló sporteseményen veszünk részt a csapattal.

Ennek tekintetében tudva azt hogy Csíkszentdomokoson minifoci bajnokság lesz a csapattal úgy döntöttünk hogy részt veszünk ezen eseményen.

Augusztus 5-én reggel 8 órakor a csapat tagjaival találkoztunk a kultúr előtt majd indultunk Csíkszentdomokosra.

Megérkezve a domokosi focipályára a rendezők ismertették a szabályokat, majd kezdetét vette a bajnokság amelyre 13 csapat nevezett be.

A bajnokságon végíg kíváló mérkőzések zajlottak amely végeztével csapatunk az 5. helyen végzett.

Nagyon jó volt részt venni ezen a bajnokságon mert szabadidőnket a barátainkal tölthettük, továbbá jó részt venni tapasztalat szerzés céljából tanulva abból hogy más hogyan szervez egy ilyen bajnokságot, illetve a játék tekintetében is van hová fejlődni.

Ennek tekintetében várjuk a következő sporteseményt amelyen a csapattal részt vehettünk.
E.E.