fotó: Szentes Lajos
Próbálva eleget tenni a hagyománynak, fúvós zenekarral ébresztettük a falut, ezzel is meghívva közösségünk tagjait, hogy részt vegyenek rendezvényünkön. A csapatot négy CsIE tag vezette, majd
fotó: Erőss Szabolcs
A harmadik a sorban Székely Balázs szekere volt, aki a 16 tagú zenekart vitte végig a falun,
fotó: Eross Szabolcs
A felvonulást pedig lovasok zárták, ügyes helybéli fiatalok.
Amíg Csíkszentmiklós lakossága az ébresztőt figyelte, az egyesület tagjai a háttérmunkákat végezték. A zenészeket egy kis harapnivalóval vártuk,
fotó: Szentes Lajos
A többiek pedig, a reggeli napfényben fürödve, készítették elő a terepet a napi programok lebonyolítására.
fotó: Erőss Szabolcs
Még laposat sütött a nap mire készen lettünk.
fotó: Orbán Levente
fotó: Erőss Szabolcs
fotó: Erőss Szabolcs
Plébi áldásával neki is rugaszkodtunk a napi programnak.
fotó: Erőss Szabolcs
Azt mondják sokan, hogy a pillanatnak varázsa van, de hová lesz a varázs, ha nincs ki megörökítse azt. Íme a négy fotósunk:
fotó: Szentes Lajos, Antal Melinda, Orbán Levente, Erőss Szabolcs
Párhuzamosan több program is indult. A foci bajnokság...
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
A mérkőzések 2 pályán folytak és egy jó fotós számára tele nagyon érdekes pillanatokkal. Ezekből csemegézzünk néhányat:
Ezzel párhuzamosan indult a tömegfutás, ahova 6-an neveztek be a 7,5 km-es szakaszra. Egy kis eligazítás után...
fotó: Szentes Lajos
neki is iramodtak futóink a távnak amely érintette Szentmiklós mellett még Szépvízt és Borzsovát is.
fotó: Szentes Lajos
A szakasz kijelőlése picit hiányos volt,
fotó: Erőss Szabolcs
de a gyors mentő brigád készenállt bármely probléma elhárítására.
fotó: Erőss Szabolcs
Míg futóinkat igazgattuk, a főző versenyre benevezett csapatok már rég szorgoskodtak a finomnál finomabb eleségek összeállításán.
fotó: Szentes Lajos, András Róbert, Erőss Szabolcs
7 csapat kívánta megosztani velünk tudását és étkét: a csíkszépvízi ifjúsági csapat, a cuki csapat Csíkszentmiklósról, a csíkszentmiklósi közbirtokosság csapata, a Szépvíz község nők klubbja csapata, az Ülkéér alapítvány csapata és a CsIE csapata.
fotó: Szentes Lajos, András Róbert, Erőss Szabolcs
Nagy örömünkre szolgált, hogy a ma kisebbség, holnap ? tagjait is megvendégelhettük.
fotó: Erőss Szabolcs
Megfontolt versenyzőinknek köszönhetően mindenkinek jutott bőven étel, így ki itt, ki ott, de mindenki megkostolhatta legalább egy versenyző főztjét.
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
A legjobb kapus a második helyezettek kapusa volt, a gólkirály meg Antal István
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
Először a csapat összetétel egy nő és egy férfiból tevődhetett össze,
Az este közeledtével helyszínt kellett váltanunk, hogy a szindarabokat megnézhessük, viszont sokan úgy vélték, hogy nem hagyják el a sátrak hűs árnyékát.
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
És jött a Vasárnap...
7 csapat kívánta megosztani velünk tudását és étkét: a csíkszépvízi ifjúsági csapat, a cuki csapat Csíkszentmiklósról, a csíkszentmiklósi közbirtokosság csapata, a Szépvíz község nők klubbja csapata, az Ülkéér alapítvány csapata és a CsIE csapata.
Nagy örömünkre szolgált, hogy a ma kisebbség, holnap ? tagjait is megvendégelhettük.
fotó: Erőss Szabolcs
Megfontolt versenyzőinknek köszönhetően mindenkinek jutott bőven étel, így ki itt, ki ott, de mindenki megkostolhatta legalább egy versenyző főztjét.
fotó: Szentes Lajos
És míg egyesek még ettek, István elsősegély tippeket - trükköket mutatott be...
Az ebédszünet után folytatódott a foci és indult a bicikli túra is:
fotó: Szentes Lajos
Mind az öt benevezett rajthoz állt és vezényszóra...
...indult is. Úgy tekert mindenki ahogyan csak bírt!
fotó: Szentes Lajos
Közben meg csak dőlt a sör és
fotó: András Róbert
sok egyébb....
fotó: Orbán Levente
A bicikli futam minden résztvevője győztes lett, így mindenkit dijaztunk
fotó: Erőss Szabolcs
Még a naplemente előtt véget ért a foci bajnokság is, a döntőt a Csíkszépvizi Levi & Piuk csapata játszotta a Borzsova ellen. A mérkőzést Borzsova csapata nyerte!
fotó: Szentes Lajos
fotó: Erőss Szabolcs
Még a naplemente előtt véget ért a foci bajnokság is, a döntőt a Csíkszépvizi Levi & Piuk csapata játszotta a Borzsova ellen. A mérkőzést Borzsova csapata nyerte!
fotó: Szentes Lajos
A legjobb kapus a második helyezettek kapusa volt, a gólkirály meg Antal István
fotó: Szentes Lajos
Eközben az érdeklődők rönkfürészelésben mérközhettek...
Először a csapat összetétel egy nő és egy férfiból tevődhetett össze,
fotó: Orbán Levente
Majd a tömeg nyomására, megalakítottuk a két férfiből alló csapatokat...
fotó: Erőss Szabolcs
A versenyt Pál Sándor és Tankó Dezső nyerte, ők kevesebb mint egy perc alatt vágták el a fát. A fürészelés után sör szerző verseny következett, pontosabban, aki a sört el tudta venni, az megihatta... volt is jelentkező bőven...

még a nap visszatekintő sugarai sem vethettek véget a mulatozásnak.
Eközben már gyülekeztek az emberek a kulturházban, s míg vártuk, hogy elkezdődjön az előadás, a nap pillanatait tekinthettük meg vetítővásznon.
Az előadást a farcádi kis csapat kezdte, két rövidebb szindarabbal is kedveskedtek nézőiknek.
fotó: Szentes Lajos
nagyon ügyesek voltak - jó volt őket nézni...
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
A tanárúr nadrágja cimű szindarab,
fotó: Szentes Lajos
Orbán Levente mentorálásában.
fotó: Szentes Lajos
Nagyon szinvonalas és szorakoztató előadás volt - nagyon tetszett mindenkinek!
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
majd következtek a csíkszentmiklósi kiscsapat.
fotó: Szentes Lajos
fotó: Szentes Lajos
Nagyon szinvonalas és szorakoztató előadás volt - nagyon tetszett mindenkinek!
fotó: Szentes Lajos
Az előadásokat a szindarabos bál követte... reggel 6-ik állt a bál. Nagyon jó buli volt, sok vendéggel, jó zenészekkel.
fotó: Szentes Lajos
A hosszú nap végén, annak tudatában, hogy kb. 2 óra múlva kezdődik a Vasáranap.
Egy összerázott, ügyes fiatal csapatot láttam, akik nagy lendülettel és szorgosággal szolgálta közösségünket.

AR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése